Csak idén kezdtek nyomozni a Diákhitel Központ szerződései miatt
Hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.
Hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.
A portál szerdai cikkét Magyar Péter élesen bírálta, Hont Andrást is minősítgette.
A KEHI a Diákhitel Központ szerződéseit vizsgálta és arra jutottak, hogy több esetben nem volt valós verseny, vagy éppen túlárazás történt.
Új csodafegyvert villantott fel Rogán Antal, majd Nagy Márton: a szakmunkáshitelt. Csakhogy 2021-ben már megpróbálkozott egy diákhitelszerű, szakmunkástanulók számára elérhető, szabad felhasználású hitel bevezetésével a kormány: akkor alig fél évet élt meg a konstrukció, mivel olyan sokan próbáltak visszaélni vele, hogy meg kellett szüntetni. A most felvázolt hitel inkább lehet pályakezdési támogatás, amely a munkavállalókon és egyes ágazatokon is segíthet, de nagyon sok még a nyitott kérdés.
A korábban Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központ ismét leszerződött a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó New Land Media és Lounge Design cégekkel. Magyar a kegyelmi botrány utáni elhíresült interjújában arról beszélt, hogy az állami cégeknek kötelezően a központi közbeszerzést megnyerő cégekkel kellett szerződni kommunikációs feladatokra, gyakran a piaci ár többszöröséért.
Egyelőre még csak első fokon buktak el egy közadatpert, bő két hetük van fellebbezni.
A képviselő szerint a büntetőjogi felelősség kérdése is felmerül.
A Diákhitel Központ volt vezérigazgatója a Balásy Gyula cégeivel kötött, túlárazott kommunikációs szerződéseket nehezményezte, azonban vezetése idején a Diákhitel Központ egy másik kommunikácios céggel is szerződött: azzal, amelyik 2019-ben volt feleségét készítette fel a miniszteri szereppel járó sajtószereplésekre.
A külföldi földvásárlásokat ugyan az állam leállíttatta, azonban az erre létrehozott cég él. Olyannyira, hogy Magyar Péter került az élére.
Július elsején lép életbe a két és félszeres drágulás, de ezt nem igazán verték nagydobra.
Magyar Péter saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel hagyja ott a vezetői posztot.
Magyar Péter "egy jól kiépített, piaci forrásbevonásra épülő, önfenntartó rendszerként" jellemezte a diákhitelt a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Ha nem figyelnek, komoly hendikeppel kezdhetik a pályájukat.
Idén közel 10 ezer új hiteligénylővel számol a Diákhitel Központ. Eközben több mint 140 ezren törlesztik a korábban felvett hiteleket.
Aki néhány napon belül nem adja le az igénylési kérelmét, legközelebb csak az őszi félévben juthat pénzhez.
Csaknem a jegybanki alapkamat háromszorosát kérik a diákhitel kamataként, igaz, ez így is az olcsóbb kölcsönök közé tartozik – derül ki a HVG összeállításából, ami a magyarok által viszonylag könnyen elérhető angol és német diákhitelről is ír.
Már igényelhető mindkét, rekordalacsony kamatozású diákhitel-konstrukció a 2014/2015-es tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felület mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is elindítható.
A Diákhitel Központ Zrt. a finanszírozási biztonságához szükséges 12,5 milliárd forintnyi készenléti hitelre írt ki nyílt közbeszerzést - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.